Az I. világháború ideiglenesen megálljt parancsolt a szexuális reformmozgalomnak, amely a háború után azonban annál radikálisabb formában jelent meg. Az első világégést követően a tekintély mint olyan felbomlása, valamint az Európán végigzúgó polgári demokratikus forradalmak új helyzetet teremtettek a homoszexuális emancipáció követeléséhez. Az 1920-as években a meleg mozgalom összeolvadt a szexuális reformokért való mozgalommal, a nők választójogi küzdelmeivel, közösen küzdöttek a törvények és a társadalom megváltoztatásáért, a katolikus egyház aszketikus erkölcsiségének elvetéséért, a házasságon kívüli anyaság stigmatizálásának megszüntetéséért. A homoszexuális mozgalom a XIX. századi szexuális erkölcs elleni társadalmi agitáció átfogóbb hullámának része volt.

Németországban a weimari köztársaság liberális légköre és Hirschfeld tevékenysége, valamint támogatása révén 1919-ben megszületett az első meleg film: Richard Oswald rendező műve Mások, mint a többiek (Anders als die Andern), a főszerepben Conradt Veidt-tel. A film egy férfiszerelmi történet némi mozgalmi polemizálással vegyítve. Az első leszbikus szereplő az 1929-ben a híres Pabst által készített Pandora szelencéje című filmben jelent meg. A leszbikusség Leontine Sagan 1931-ben rendezett Lányok egyenruhában (Mädchen in Uniform) című filmjében jelenik meg fő témaként. A német leszbikus írónő, Christa Winsloe műve alapján készült alkotásban egy leány beleszeret tanárnőjébe. (1958-ban a művet Radványi Géza újra megfilmesíti - Romy Schneiderrel a főszerepben)

Angliában, 1928-ban jelenik meg Radclyffe Hall (1880-1943) leszbikus írónő A magány kútja (The Well of Loneliness) című műve, amely két nő szerelmét ábrázolja, s amelyet legnagyobb hatásúnak tartották a Wilde-per óta. Be is tiltották. A biszexuális Virginia Woolf (1882-1941) híres műve az Orlando (1928) egy történelmi fantázia, amelynek főszereplője férfiból nővé alakul és így jelenik meg az angol történelem néhány évszázadában.

Franciaországban a büntetőtörvénykönyv nem annyira szigorú, ezért nincs feszítő ok a szervezkedésre. Ebben a korban jelentős személyiségek a nyíltan együtt élő leszbikus pár, a művészet pártolói Gertrude Stein (1874-1946) és Alice B. Toklas (1877-1946). Marguerite Yourcenar (1903-1947) leszbikus írónő pedig az első nő, aki melegekről írt regényt Alexis címmel.

A két diktatúra

A cári Oroszországban arisztokrata és művész körökben váltak láthatóvá a leszbikusok és a meleg férfiak. Az 1917-es októberi szocialista forradalom után eltörölték a homoszexualitást büntető cikkeket, de az erősödő hatalom már a marginális elemek felszámolására törekedett, s a Szovjetunióban az 1930-as években már a burzsoá dekadencia, és a fasiszta perverzió megtestesülőiként 5 év börtön lett a homoszexuálisok büntetése. A leszbikusokra azonban nem terjedt ki a büntetés.

Szergej Gyagilev impresszárió, az Orosz Balett alapítója és Vaclav Nizsinszkij balett-táncos kapcsolata köztudomású volt, Szergej Eizenstein (1898-1948), a híres rendező titkolt vágyai rejtve maradtak. Mihail Kuzmin (1872-1936) az első orosz író, akinek a homoszexualitás lett műveinek fő témája. Szárnyak (1906) című művében Ványa ráébred (homo)szexualitására. Kuzmin 1929-től nem publikálhatott, 1936-ban egy nappal a deportálása előtt halt meg, szeretőjét kivégezték, az író minden tulajdonát elkobozták, műveit 1989-ig nem adták ki. Vaszilij Grossmann (1905-1964) Forever Flowing című, a Gulag-on kialakuló női kapcsolatokról szóló művét 1955-ben kezdte írni, de csak az 1970-es években adták ki Nyugaton. Nagy vihart kavart a híres filmrendező, Szergej Paradzsanov (1924-90) börtönbüntetése 1974-ben (6 évet kapott). Még a nyolcvanas évek elején is alkalmaztak kényszergyógykezelést a homoszexuálisokkal szemben. 1993-ban Jelcin elnök törölte el a homoszexualitás büntetését.

A fasiszta Németország melegellenességét a zsidó-keresztény tabu és a kispolgári ellenszenv táplálta. 1933-ban, Hitler hatalomra jutását követő hónapokban rombolták le a Hirschfeld-intézetet. Ernst Röhm, az SA vezetője homoszexuális volt és nem titkolta irányultságát. 1934. június 29-én "a hosszú kések éjszakája" néven elhíresült vérengzés során az ellenlábas Himmler, SS-vezér 300 SA tagot mészároltatott le egy München melletti tó panziójában. Röhm-öt letartóztatták és mivel nem akart öngyilkosságot elkövetni, kivégezték. 1935-ben megszigorították a BTK 175. §-át: a leghétköznapibb dolgok, pl. a coitushoz hasonló cselekmények üldözése is lehetővé vált. Ennek hatására megnövekedett az elítéltek száma, s köztük sok heterót is perbe fogtak.

A második világháború idején a holokauszt meleg áldozatainak száma nehezen megbecsülhető. Mint tudható: a koncentrációs táborokban rózsaszín háromszöget kellett viselniük a homoszexuálisoknak. Legalább 200 ezer meleget gyilkoltak meg így, de Jean Boisson, az A rózsaszín háromszög szerzője szerint viszont 1 millió meleg áldozata volt a haláltáboroknak. A háború egy más aspektusáról szól Gore Vidal 1948-ban írott The City and The Pillar című regénye egy hajdani meleg szerelmespár egyik tagja később heteró lesz, s visszautasítja korábbi kedvesét, aki megöli. A háború utáni időszakban készült filmek némelyikében a fasiszta eszmék uszályába sodródó, illetve azt elfogadó lényekként ábrázoltatnak melegek. Roberto Rossellini: Róma, nyílt város-ában (1945) Mussolini leszbikus pribékje azért szadista, mert leszbikus. René Clement Elátkozottak (1947) című filmjének főhőse egy náci tiszt szeretője. Az irodalomban Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora című kisregényének főhőse egy homoszexuális élmény hatására kerül a szélsőjobb hatása alá, Alberto Moravia: Megalkuvó-jának hőse is emiatt lesz fasisztává.

hatter.hu