A második világháború után a mozgalom lassan tért magához. Bár Hollandiában már 1946-ban megnyílt az Amszterdami Shakespeare Klub, lapot is kiadott Jog az Élethez címmel, a meleg mozgalom központjának szerepét a háború után az Egyesült Államok vette át. 1947-ben jelent meg Los Angelesben az első leszbikus újság Vice Versa címmel. A lapot, amelyben könyv- és filmismertetők, versek és esszék jelentek meg, Edythe Eyde szerkesztette Lisa Ben álnéven (ez az angol lesbian szó anagrammája).

1945-től az ún. homofil szervezkedések korszaka is elkezdődött. (Az ő elveik: a társadalmi többség tiszteletben tartása, a többségi normák elfogadása; a nyilvánosság, a magamutogatás kerülése; az asszimiláció; a melegek is ugyanolyan emberek, mint más, csak a szexuális irányultságot tekintve mások.)

A mozgalom egyik legfőbb támogatója Alfred C. Kinsey (1894-1956) a bloomingtoni Indiana Egyetem rovarkutató biológusa, aki 1938-ban kezdte az emberi szexuális viselkedésről szóló vizsgálatait. 1947-ben alapította meg az egyetemen a Szexológiai Kutatóintézetet (ma Kinsey Intézet). Kinsey és munkatársai (Pomeroy, Martin, Gebhardt) több mint 12 000 személlyel folytattak személyes interjúkat (nem kérdőíves felmérést) és ezek alapján készítették két jelentésüket A férfiak szexuális magatartása (1948), illetve A nők szexuális magatartása (1953) címmel. A vizsgálaton kimutatott házasság előtti és kívüli szexuális kapcsolatok száma, a homoszexualitás gyakorisága a konzervatív politikai és vallási körökben támadásokat váltott ki. Kinsey-től megvonták a további anyagi támogatást. A kutatásaik alapján dolgozta ki az ún. Kinsey-skálát.

A korai amerikai melegmozgalomnak, noha annak nincsenek különösebb hagyományai, nagy lendületet adott a Kinsey-vizsgálat. A háború után is jellemzőek voltak a razziák, illetve a melegek tőrbe csalásának módszerei. Ezekhez társult Joseph McCarthy, Wisconsin-i szenátor baloldal-ellenes hisztériakampánya, amelynek során nemcsak kommunistákat kerestek mindenhol, hanem a homoszexualitást is igyekeztek felhasználni némelyek ellen (kormányapparátuson belüli "perverzek" elleni kampány). Ennek hatására a meleg közösség defenzívába szorult.

Az 1950 decemberében alakult Mattachine Társaság (MT) Los Angelesben Harry Hay vezetésével, átvette az Amerikai Kommunista Párt, illetve a szabadkőművesek szervezeti formáit. Egyre erősödött az a vélemény, hogy a melegek olyan kisebbség, amelynek szüksége van új szerepe megtalálására. A társaság One címmel havi lapot indított (1953), később ez a magazin önálló szervezetté alakult, az MT pedig kiadta a Mattachine Review-t.

Az első homofíl leszbikus szervezet 1955-ben alakult meg Bilitis Lányai névvel Del Martin és Phyllis Lyon vezetésével. A névvel egy XIX. századi ál-szapphó fordító művének címét vették át. A lapjuk, amely a Létra (Ladder) nevet kapta, 1956 októberében indult és 200 példányban jelent meg. Az ötvenes években bárok nyíltak, amelyek a leszbikus szubkultúra központjaivá váltak, új lendületet vett az ún. butch/femme-kultúra.

Ettől a korszaktól kezdve váltotta fel a gay szó a pervert, invert kifejezéseket.

Amikor az eisenhoweri évek alatt támadások érték a melegeket, a 3 szervezet együttműködött. 1961-ben a büntetőtörvénykönyvből - először Illinoisban - törölték a homoszexuális cselekedetek üldözését - mondván: "áldozat nélkül nincs bűncselekmény".

Az 1950-es évek elején Evelyn Hooker (1907-1996), a Los Angelesi UCLA pszichológiaprofesszora egy meleg ismerőse hatására kezdett foglalkozni a homoszexuálisokkal. Áttanulmányozott minden addigi kutatást, amely a homoszexualitás betegség voltát támasztotta alá. Rájött, hogy ezeket mind olyan homoszexuálisokon végezték, akik már eleve elmegyógyintézetben valamilyen kezelés alatt álltak (már). Saját vizsgálatot kezdett egy csoport, kezelés alatt nem álló meleg férfin, valamint heteroszexuális férfiakon. A két csoporttal ugyanazokat a teszteket oldatta meg, a kitöltött teszteket összekeverte, bemutatta őket az Amerikai Pszichiátriai Társaság vezető pszichiátereinek és megkérte őket: válasszák külön a hetero- és a homoszexuális alanyok tesztjeit. A pszichiáterek nem tudtak különbséget tenni (1954). Hooker a melegmozgalom hősévé vált.

Alfred Hitchcock két amerikai filmjében (Idegenek a vonaton, 1951; A kötél, 1948) beteges hajlamú férfiként ábrázolja a homoszexuálist. 1959-ben Mankiewicz: Múlt nyáron, hirtelen című alkotásában egy férfi két nőt használ fel arra, hogy fiatal fiúkkal ismerkedjen, akik végül megölik. Az új amerikai írónemzedék James Baldwin Giovanni szobája (1956), illetve Ginsberg, Kerouac, Burroughs, Capote, Tennessee Williams, Edward Albee műveiben már nem a beteges hajlam jelenik meg. Némelyikük művészetében a zen-buddhizmus és a homoeroticizmus összefonódása is megjelenik. Kiemelkedő Yukio Mishima (1925-1970): Egy maszk vallomásai (1949) című kisregénye, amely egy fiatal fiú saját magára eszmélését követi nyomon. 1966-ban készült Volker Schlöndorf Törless iskolaévei című filmje, amely Musil azonos című regényéből készült, és amely egy fiúintézet falai között játszódik, ahol mindennaposak a megaláztatások.

Jogi reformok Angliában

1954-ben kormánybizottság alakult a szexuális jogi reformok vizsgálatára John Wolfenden vezetésével. 1957-ben született meg jelentésük, amely szerint a szexuális cselekmények a magánélet részét képezik, a homoszexualitás nem betegség, összeegyeztethető a szellemi és fizikai egészséggel. Ezért 12:1 arányban azt javasolták, hogy a 21 és annál idősebb férfiak egymás közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatának büntetését töröljék el. 1958-ban megalakították a Homoszexuális Jogi Reform Társaságot, illetve annak hivatalosan bejegyzett szervezetét (Albany Trust). A várva várt törvénymódosítás csak 1967-ben született meg, amely eltörölte a 21 éven felüli homoszexuális férfiak büntetését.

Még a kormánybizottság tevékenysége idején - egy fiatalemberrel folytatott viszonya miatt - tették azonban tönkre Alan Turing matematikus, az Enigmát, a németek kódját feltörő zseni életét. 1961-ben mutatták be a Victim (Áldozat) című filmet Dirk Bogarde-dal a főszerepben, amelyben már nem sztereotip melegeket láthatunk. A korszak jeles angol melegéről, Joe Orton-ról Hegyezd a füled címmel készült játékfilm 1987-ben, az ő műve a Csak mint otthon, Mr. Sloane című színdarab, amelyet több magyar színház is műsorára tűzött a kilencvenes években.

Amerika a 60-as években A hatvanas években a 3 meleg törzsszervezet hiteles mozgalommá fejlődött. Segítették a melegeknek a társadalomba való beilleszkedését, célpontjukká vált a kormány diszkriminációs politikája a foglalkoztatásban, a katonai szolgálatban. 1964-től rendszeresen támadták a melegség orvosi felfogását. 1962-től a tömegtájékoztatás is rávetette magát a témára, San Francisco vált a mozgalom központjává, megnyíltak az első bárok, 1966-ban az első melegház. A liberális papok felemelték a szavukat a homoszexualitás mellett, 1967-ben létrejött a Metropolitan Community Church, az első meleg és leszbikus vallási közösség.

A melegek bekapcsolódtak a politikai életbe, városi tisztségeket nyíltan vállaltak, a mozgalom megjelent az egyetemen (Homofil Diákok Ligája), 1965-ben rendezték az első nyilvános tüntetést az ENSZ-székház, illetve a Fehér Ház előtt.

1966-ban megalakult a Homofil Szervezetek Észak-Amerikai Konferenciája (NACHO) Foster Gunnison vezetésével, jogsegélyalapokat hoztak létre, regionális programokat szerveztek. A hatvanas évek végén a meleg mozgalom hasonló célkitűzései (kisebbségek emancipációja) révén összekapcsolódott a tiltakozó és újbaloldali mozgalmakkal. Carl Wittman 1969 tavaszán írta a Refugees From America: A Gay Manifesto című művét (alapvető emberi jog, hogy valaki a testét az állam jogi és társadalmi intézményeinek beavatkozása nélkül használja).

hatter.hu